Elment a Szerjózsa, elvitte a tankot,
benne volt a kombinált fogó.
Állj meg Szerjózsa …
Hozd vissza a kombinált fogót!”
Kata nem az a kapcsolódási világbajnok. Ha hosszú éveken át, stabilan hoztál valami szerethetőt az életébe, csak akkor képes értékelni, csak akkor…
A kisvárosi lét legnagyobb gyönyörűsége, hogy majdnem mindenki majdnem mindenkiről majdnem mindent tud, meg annak az ellenkezőjét is. A leglenyűgözőbb mégis a tapintat, az a szociális érzék, amivel egymásra reflektálni tudunk. Kisboltban, postán, piacon, a hentesnél, bárhol…
Valahogy helytelenül élünk. Időtlenül – idétlenül a lépcsőházban virágzunk. „Ha ezt vagy azt mondtam volna, ha úgy csináltam volna”- késő, elmúlt. Legközelebb csináld úgy, hogy jobb legyen – mondjuk magunknak, de legközelebb meg lapulunk a nemjóban, a nemvagyokjólban.…
Ordít velem egy férfinek látszó tárgy.
Évekkel ezelőtt a Férfi illúzióját keltette bennem, de hamar kikapcsolódott a beépített rózsaszín köd. Búcsúzáskor mintegy a bizonyítványát magyarázva hangsúlyozta, hogy eladta a lelkét már, emlékképei vannak csak a lelkiismeret…
Az enyhe tavaszi szél lágyan bele-belekapott mézszínű hajába. Az arcát csaknem bántóan égette a nap – hagyta. Pokrócán feküdt mozdulatlanul a tisztás közepén. Jól bejáratott, bevált módszer volt ez fájdalom esetére; a lelkében motoszkáló nyomasztó érzésekre rendre itt…
Mindig vannak olyan életperiódusaink, amiknek egyszer csak vége szakad, lezárul jól-rosszul, végremár várva – vagy éppen váratlanul, erőszakosan - természetesen, általunk vagy másoktól függve. Nem mindig heppiending a sztori, de egy közös van, amikor lefutott a vége főcím,…
Egyszerűen nem volt érzéke a humorhoz. Egy ideig ámította ugyan magát, hogy más az ízlése, másként dolgozza fel a bejövő ingereket, arra is gondolt, hogy a hiba nem is benne van, hanem a környezetében. Talán ő valójában kifejezetten jó humorúnak mondható, csak a körülötte…
Napok óta tipródok, nem jó ez így. Kizsákmányoljuk egymást. Kétségbeesve kutatunk valamit, ami talán sosem létezett, csak a cigarettafüstön átszűrődő fények játéka volt a kép fejünkben a másikról. Mára már az illúzió sincs meg, a képet felperzselte az idő.Öt…
Nagypapáék abban az utcában laknak, amelyikben összeérnek a fák, és amelyik rettenetesen messze van tőlünk. Alig bírtam ki a kocsi hátsó ülésén az oda vezető utat, nagyon meleg volt. Tomival már össze-vissza rugdostuk egymás lábát, végigénekeltük az összes dalt, amit…
Ma valahogy semmi nem az igazi a homokos part helyett a sziklásra jöttünk le. Jobb lenne a homokos, itt szúrnak a kövek, egyenetlen lábam alatt a talaj, mentálisan meg úgy érzem, kicsúszik a lábam alól. A szállodában összekevertük a törölközőket, nem az én pihe puhámat hoztam…
A barátid szemébe nézni mikor nagyon mélyen vagy igenis nehéz. Egy idegenen laza nemtörődömséggel átnézel, gondolván mit tudsz te erről. Mit tudsz te arról, hogy embert kell nevelnem a két éves lányomból, hogy kifulladásig dolgoznom kell, hogy költözök, és arról, hogy…
A homokozó készletből mindig a szőlőt formázó volt az enyém. De a szőlő mellett persze az én szettemben is ott volt az alma. Sokáig árválkodott, hiszen mint mondtam, mindig a szőlőt használtam én. Az alma olyan szabályos, már-már művészien tökéleteske megjelenése úgy…
Három évesen viszonylag ritkán érik az embert igazán nagy fájdalmak, ritkán gondterhelt. Persze fáj, amikor lefejel a mászókáról a homokozóba, amikor a bicaj küllőkbe beakad a lába, vagy ha elfogy a túrórudi, ezek valóban fájdalmas percek.
Az, hogy apám elhagyott elég nagy…