Fürdőkádban ejtőzéssel kezdődött, hab szembemenéssel folytatódott. Hátranyúltam a törcsiért, majd laza ütődést éreztem a hátamon. Biztos a szappan volt. Nem is használok szappant. Akkor a tusfürdős flakon. Az a másik oldalon van, az összes többivel együtt. Ebben a pillanatban lettem biztos benne, hogy a telefonom is a habok közé ejtőzött. Kikapcsolódásra vágyott, megkapta, illetve megadta magának. Csaknem minden számom elúszott, leginkább azok, amiket manapság használok. A gimis osztálytársaké persze megmarad, ami roppant szentimentális, viszont elég gyanús, hogy már nem a tíz évvel ezelőtti számuk él. Úgy döntöttem, hogy akkor majd lassan-lassan vagy visszajönnek a számok a gazdáik által, vagy Taigetosz pozitívnak minősülnek. Nem lesz ez akkora katasztrófa.

Van egy film. Több is tudom-tudom, de egy, ami most említésre méltó, nézésre többek szerint nem. Szóval csak hallomásból tudjuk, hogy a főhőse egy (ál)beteg srác, aki csak egy buborékban képes élni, mert nem kompatibilis a világgal. Többen mondják, hogy ez velem is pont így van. Néha én is érezem. A srácra persze mindenki furán néz, és félve az esetleges fertőzésveszélytől, menekülve kiabálják, hogy „Vigyázzz, immunja van, immunja van!”. Ő meg kétségbeesve próbálja bizonygatni, hogy pont az a baj, hogy nincs. Innen ered, hogy ha nem vagyok jól, már csak annyit kell mondanom a többieket, hogy „helló, nem találkozunk a hétvégén, immunom van.”

Négy nap vergődés, lázas ágyban fekvős immun után, az ötödik napon végre bevánszorogtam a munkahelyre. A srácok nagy lelkesedéssel fogadtak: „Úúú, milyen kisimult a pofid?!”.Most sírjak vagy nevessek: a jó hír, hogy meg lehet menteni, a rossz, hogy van mit.

A következő mozdulattal Gábor max. hangerőre vette az általa oly nagyra tartott, általunk azonban kevésbé értékelt gépzenét, majd teljesen komolyan hozzáfűzte: „azért Ti nagyon szerencsések vagytok, nem lehet mindenkinek ilyen kollégája, aki a világ legjobb zenéjét hallgatja”. Valóban, már éreztem is, hogy ettől a fene nagy szerencsétől javul az állapotom.

 Később bejött egy teljesen bolond ügyfél, nem csak úgy egy kicsit, vagy viccből, hanem abszolút az. Művész. Negyven perc barkóba után derült csak ki, hogy egy plakátot szeretne, ilyen finomságokig, hogy milyet-miről-hogyan nem jutottunk el, csak annyi érdemi infó jött át, hogy plakát kell. Hosszú az út…

Mikor végeztünk vele – na nem daraboltuk be a hűtőbe, bár igény lett volna rá - kábultan ültünk az udvari napernyő árnyékában.

-         Szerinted mindenki bolond, aki alkot? Szükségszerűen az? Bolondnak kell lenni a művészethez? – kérdezem, miközben próbálom a teljesen leharcolt agyi kapacitásomat rendszerbe rántani.

-         Aha, szerintem igen. Kell az elvontság az alkotáshoz! Kell, hogy egy kicsit csússzon a kuplung – mondja Gábor határozottan.

-         Hmm, akkor nekem le kell állnom az irkálással.

-         Dehogy is!

Nem nagyon erőlködtem, hogy részletesen fejtse ki, mire gondol, voltak tippjeim, folytattam a melót. Egy szórakozóhely soron következő programját kellett megszövegelni és feltolni fészbukra.

„A szombat estét a Tequila Sunrise akciósan ragyogja be nálunk. Ragyogj Te is velünk!” - hangzott a szöveg, amit elsőként a helyi sírásó fiú lájkolt. Mit is tagadnám, kirobbanó sikereim vannak, a világot jelentő deszkákon.

A csúcson kell abbahagyni, így be is fejezném a napra kijutó izgalmakat, de a munkát mindenképp. Hazaindulás előtt, Gábor jelzi, hogy el kellene vinnem a benzinkútra.

Persze semmi akadálya, leszámítva, hogy a mi királyunk, éppen a mi városunkban avatja fel a nándorfehérvári diadalra emlékeztető haranglábat, ami nagyon aktuális is meg indokolt is, így minimum 300 km-re Nándorfehérvártól. Már-már beleesik a „lehet nélküle élni, de minek” kategóriába. Mindenesetre az egy főre jutó fekete autók száma meghaladta a normális szintet, ezért kerülő úton kényszerültünk megközelíteni a kutat.

Ez a kitérő éppen elegendő volt ahhoz, hogy Gábor heves magyarázás közben kirepítse az ablakon a palackot. A szent palackot, ami megmenteni hívatott őt az örökkön iroda előtt rostokolástól. Satufék, visszafutás, palackösszeszedés, indulás. Ekkor már egyre kevésbé értettem, hogyan lehetséges az, hogy kifogy egy autóból a benzin. Még a kúton is ezen tűnődök – fennhangon felhívva a figyelmet a kis integető pálcikára, amelynek a pirosba való torkollása jelenti a gázos helyzeteket. Gábor meg csak azt hajtogatja, „megoldódik, megoldóóódik”.

Szerzünk normális, üzemanyag hordozásra alkalmas kannát. Közben a kutas szolidaritása jeléül lelkesen meséli, hogy ő meg fél évig forgalmi nélkül járt, mert nem vette észre annak lejártát. Nincs mese bevett minket a szerencsétlen bolondok klubjába - nyugtázom, és aktívan nem örülök.

Visszafelé kicsit mintha nehezen venném be a kettest, de mivel nem tudok vezetni, ezen nem nagyon akadunk fenn. Különben is, ezzel hivatalosan is vége a munkanapnak. Hazafelé egy fél éve nem látott barátom hív találkára. Igazán lelkes vagyok. Előtte még beköszönök egy másik kispajtásomhoz, „de nem maradok sokáig, még van egy talim”.

Hát ezzel a kocsival nem mész messzire, tuti tönkre ment a kuplungod, azonnal hívjuk a szerelődet!- mondja az autót már látott barátom. Nagyszerű, hívjuk.

Hívom a szerelőmet. A szerelőm száma viszont pont elúszott. És nincs fent a neten, és senki más száma sincs meg, aki meg tudná adni az övét. Sírni tudnék. Az elején nagyon könnyedén vettem ezt a telefon sztorit, na most egyre nehezebben viselem, kiváltképp mikor telefonálnék, ezt leszámítva egyébként nem zavar kimondottan. Jelen helyzetben mondjuk kimondottan de.

Hazamegyek, telefon újraélesztés szerelő számának előkotrása céljából. Defibrillál, semmi. Közben már mondom is le az esti találkozót közlekedésemet akadályozó tényezők és kezdődő idegbaj miatt. Nem adja könnyen, majd ő eljön értem, így nincs lemondó kártyám. Kisautókámért főállásban aggódva indulok a kocsmázásra. Próbálom Gábor koncepcióját szem előtt tartani: „megoldóóódiik!” és igyekszem a problémát holnapra tolni.

A kocsmában ücsörgés 16. ön-és autót feledt percében besétál a szerelőm. Erre körülbelül pont semmi esély nem volt. Csak ámulok, olyan nagyon, hogy kispajtásom a csillogó szempáromat és a szerelőm felkiáltásomat, szeretőm felkiáltásként értelmezi. Ő is ámul. A srác megadja a számát. Másnap kijön és diagnosztizál.

 - Elszállt a kuplungod, csúsztatva vezetsz.

- Uhm, szóval tényleg csúszik a kuplungom… Megoldódik?

- Meg hát!

Kép: Hundertwasser