Van ez az adventi jóérzés projektünk a barátaimmal. Szerettük volna, ha idén nem csak a bevásárló központok műanyag, fehér színű karácsonyfáiból és a jászol körüli lila tehenekből gondolnánk, hogy lesz Karácsony most is, ezért kitaláltuk ezt a közös, hétköznap színező projektet. Abból áll, hogy megpróbálunk minden nap valami jót csinálni, valami jót valaki másnak, valami jót magunknak, valamit, amitől jobb emberré tudnánk picit válni. Abban állapodtunk meg, hogy lehet ez kicsiség is, hogy például nem fejelem meg a kollégámat, ha ostoba, vagy valami brutálisan nagy is pl. az ostobasága ellenére kifejezetten kedves leszek vele –már csak így kísérleti jelleggel is. Olyan jóságot nem ér beszámítani, amit egyébként is megtettél volna. Ez azért kikötés, mert egyikünk sem az a klasszikus szemétláda típus, tehát a megszokottakon túl kell keresgélnünk a jóság palettán.

Elsőre ez nem hangzik bonyolultnak, másodikra se, sőt ha valaki más csinálná kívülről biztos kimondottan szórakoztatónak hatna, de így nap, mint nap kifundálni valami jóságos dolgot, hát nem mindig könnyű. Záráskor kifejezetten nehéz.

Könyvelési statisztikákkal a fejemben, korgó gyomorral zúzok le a mozgólépcsőn. Jóság projekt estére halasztva, csak addig éljem túl valahogy még ezt a napot és akkor végre vége ennek a reménytelenségbe burkolt munkahétnek.

Berongyolok a kifőzdébe: nincs senki, nincs senki, nincs senki – hajtogatom, de nehéz nem észrevennem a wc-ig kanyargó tömött sort. Várok. Emlékezetben két főkönyvi kivonat eredményeit analizálgatom. Közben elértem a pulthoz, ugyan még hárman állnak előttem, de már látom az alagút végét, és az ebédem is kiszemeltem. Pultos lány „miben segíthet”, mire lekeveri a pultos fiúka:„a hölgyet én szolgálom ki”. Ó decuki, micsoda megkülönböztetett figyelemben részesülök. Erre a hölgy a mögöttem állónak miben segíthet, a fiúka meg az előttem állónak. Nájsz, akkor ma is én nyeltem be a lúzerpirulát. Tuti ki van írva a homlokomra, hogy ezzel a marhával, mindent meg lehet csinálni. Igaz nekem már mindegy is, egyébként is alig élek, az a két perc már nem tudja tovább keseríteni ezt a mai kátrány fekete napot, jöjjön, aminek jönnie kell…

Szóval a Hölgynek miben segíthetek? – kérdezi csillogó szemekkel, fülig érő somollyal a fiúka. Értetlen, fürkésző tekintettel bambulok rá: hát ez meg minek örül ilyen nagyon.

Ebédelni szeretnék. Mondom, hogy mit. Elég jól el szoktam tudni dönteni, mit ennék, elvégre a korgó gyomrom bennem lakik, az én részem, más korgó gyomra fölött nem rendelkezem. De lelkes fiúkánk másik három menüt kínál. Nem, köszi, azt kérem, amit már az előbb említettem. Salátát adhatok hozzá? Nem, köszi. Extra öntetet a.. Nem, köszi. Üdítőt? Nem, köszönöm. Itt fogyasztod? Nem, elvinném. De nagyon kis hangulatos itt nálunk, biztos, hogy… Egész biztos!!! Oké, evőeszközt csomagolhatok? Nem, köszönöm.

Ú, de elutasító vagyok, ez már vagy a hatodik nem egy perc alatt, pedig milyen kis somolygós, lelkes. Okééé, adventi projekt beindít, legalább túl leszek a napi jócselekedeten, legbájosabb mosoly elővesz: kedves leszek a pultos fiúkával.

Mikor fogod elfogyasztani? Melegítsek rajta?

Igazán ne fáradj, majd megmelegítem magamnak.- Fogpasztareklám.

Dehogyis, akkor megmelegítem én, egy perc. Addig megadnád az e-mail címed egy vásárlói elégedettség mérő projekthez?

Persze, már írom is.

Kész is, tessék az ebéded, jó étvágyat. Köszönöm a kedvességed! Elfogadsz egy sütit ajándékba? – kérdezi übermosolyogva.

Nagyon gyanús ez a pasi nekem. Lehet, hogy valaki bevonta az adventi projektbe? Tuti el fog számolni napi jócselekedetként: „kedves voltam egy kiállhatatlan vendéggel” címszóval.

Ez a tegnapi tréning teljesen felcsigázott. Annyi valóban használhatónak tűnő tippet- trükköt-praktikát kaptunk a vezetőtől, muszáj lesz rögtön kipróbálnom őket. A vásárlói elégedettség oldaláról közelítettük meg a cég profit növekedését. Persze az józan paraszti ésszel is kilogikázható, hogy ezek egyenes arányban vannak, de sajnos erre nálunk mégsem fektetünk elegendő energiát. Mindig akkora a nyüzsgés, még én magam is csak kidobálom a pultra az ételeket: pörögjünk-pörögjünk. Semmi kapcsolatom nincs a vendégeimmel. Ez lesz az első, amin megpróbálok változtatni, aztán ha látok valami előrelépést, majd felépítjük az ügyfélbarát koncepciót a teljes cégre vonatkoztatva. Első körben én fogok maximálist alakítani vendég kezelés tekintetében, aztán elkérem az elérhetőségüket, hogy egy kérdőívet küldhessek nekik, ezzel mérhetővé téve a projektet. Nem olyan bonyodalom ez, simacsiga lesz.

Lássunk is neki. Csóri kiscsaj a könyvelésről, szerencsétlen ki se lát az adatbázisaiból, nem nagyon van magánál. Ideális alany lesz. Jelzem, hogy őt majd én szolgálom ki, izom jófej leszek.

Nem adja magát könnyen. Még egy ilyen elutasító kis fruskát! Gyakorlatilag már csak ki nem ugrottam a pultból rózsával a számban, és nem vetettem magam a lábai elé csak egy mosolyáért! Na de engem sem kell félteni: már pedig Te ma az én elégedett vevőm leszel, ha a fene fenét eszik is, Te pedig csirkemellet saláta nélkül. Már nincs sok időm, mindent be kell vetnem. És végre, a mikró említése felmelegíti a fagyos kis szívét és beadja a derekát: mosolyog – teli szájjal! Nehéz szülés volt, de megérte, készséges kezes bárány lett. Megadja az e-mail címét a vásárlói elégedettség kérdőívhez. Még ma elküldöm neki.

Na, ez jó kihívás volt. Jöhet a következő!

Ámor facebook posztja:

Furák manapság az emberek. Annyira el vannak foglalva a különböző kis „projektjeikkel”, hogy kettőig se látnak. Pedig a kettő az már egy pár. Ma csont nélkül betaláltam! ;)