„- Milyen volt az estéd? - kérdezi lefekvés előtt.

- Kellemes volt. Talán picit implicit-szürreálisnak mondanám.

- Bogozd ki!

- Az az érzésem, hogy van valami defektje az idősíkoknak, amik összegabalyodnak a szavaink rétegeivel és a lelkünk mélységei vetnek neki hullámokat.”

Kicsit mintha kinőttem volna már a rock zenét, mégis eldöntöttem, hogy kivételesen kihagyom az edzést, mert ma egy helyi zenekar koncertje lesz, és ott szeretnék lenni. Aztán elkezd esni az eső. Vergődőm, akkor mégis inkább edzésre megyek. Persze közben sem hagy nyugodni a dolog, féltávon kifutok a teremből: „Bocsi csajok, máshová húz ma a lelkem.” Nem tudom definiálni, honnan jön a menni akarás, azt viszont tudom, hogy ezzel elnyertem a nap döntésképtelen nője címszerepet. Átnyergelés után, végre megérkezem a régi iskolám udvarába a kori pályára, ahol jégkorcsolyázni tanultam és ahol időközben görkorcsolyapálya lett, melynek elemei ma színpadként funkcionálnak.

Nyáresti 40 fok, dudorgok a jégpálya közepén, l'art pour l'art szitál az eső, szemben az ugratók különböző szintjein a zenekar tagjai dallamba feszülve. Tiszta az énekhang a zene pedig valahonnan mélyről, a zsigereinkből szól.

Aztán egy ismerős beszélő tekintete mondani akar valamit, de nem engedem neki, mosolyogva, lesütött szemmel fordítom el a fejem. Később jövök csak rá, hogy a  tíz évvel ezelőtti arcommal mosolyodtam el. Az emlékek között kotorászva eszmélek rá, hogy én ezt már megírtam. Lázasan keresem az idejét: 2005. szeptember, pont tíz éve:

„Péntek este Zenész klub a Művházban. Még akár mennék is, de lebeszélem magam mindenféle fals indokokkal. „Ááá, úgysem ismerek senkit. Bár szívesen hallgatok rock zenét, egész biztos nem érezném jól magam. Az egész közeg olyan ridegnek tűnik. És egyáltalán, nem is vagyok zenész. OK, nem megyek!”

Csöng a telefon, azt susogja, hogy készüljek, mert nagyon kevesen vannak, és jönni kell máris!

Új ideológia születik a miért kell menni témában: Folyton nyafogunk, hogy nincsenek lehetőségek a kis városunkban, és tessék, itt jön a LEHETŐSÉG, én meg legyek már nyitott, és igen is ott kell lennem - dorgálom magam.

Az előzetes aggodalmaim teljesen megalapozatlanok voltak. Aki szereti a rock zenét, annak ott a helye a Zenész klubon, függetlenül kortól, nemtől és előzetes saját magát lebeszélő kampányoktól. Jó volt látni az arcokon a zene iránti áhítatot, és hogy a fiúk valóban színvonalasan játszanak. Kellemes este volt, és örömmel könyveltem el, hogy tudom én jól érezni magam itthon is.”

Hogy változnak-e az idők? Mára már a tudatalattim is szól, hogy helyi zenekarok koncertjének közösségépítő ereje van, és hogy engem ez érdekel. Az akkor telefonba susogó hangnak már csak a szemével kell jeleznie, hogy volt már ilyen közös élményünk. A zenekar ugyanaz, de még sokkal korrektebben adják elő.

„Tíz év múlva ne ez a dal legyen”, de ezt is szeretem! „Kellemes este volt!” és annál sokkal több. Köszi!

Képek, zenék ésmindenmás a zenekarról: InCorrect  https://www.facebook.com/pages/InCorrect/168992999784609?fref=ts