A közösség ereje
Előszövegelés:
Mindig azt hangsúlyozom, hogy a blogon az irkálásiamat lehet olvasni, hogy nem olyan igazi személyes cucc ez, mára viszont egy bekezdésnyi szabályerősítő kivételt teszek. Ma van ugyanis a Blog Action Day, ami egy nagyszabású – nemzetközi projekt. Évről-évre bloggerek a világban szerte és szét összefognak egy előre kiválasztott napon, és ugyanazzal a témával foglalkoznak, ezáltal minél több emberhez eljuttatva az üzenetet. Idén 1877 blog csatlakozott, így 108 ország 43 különböző nyelvén boncolgatjuk, mi is a Power of We, avagy a közösség ereje.
Hiszem, hogy a világ pont annyira a Tied, amennyire kiveszed belőle a részed, így ez a téma nagyon a sajátom. Egészen pici koromtól kezdve van porondon a közösségi tevékenység, az önkéntesség, a „társadalmi munka”, később a civil kontroll jelentősége, ezt csináltam a gimiben, tanultam felsőoktatásban, dolgoztam hobbyból és főállásban is fejlesztő civil szervezetnél. Na és a lobogókra tűzött nemes témák is számtalan színt és árnyalatot hordoznak: ifjúságvédelem, környezetvédelem, tömegsport, esélyegyenlőség, demokrácia (és meg valamennyi név a naptárba’).
Az tehát, hogy az én blogomon is lesz ma szó a közösség erejéről, mondhatni magától értetődő volt, de azon hosszasan agonizáltam, melyik téma lenne a legjobb választás erre az alkalomra. Végül egy olyan írás mellett döntöttem, amit már láthattatok itt is, publikált egy vidékfejlesztő szervezet is, a Kurt Levin Alapítvány egyik kiadványába is bekerült, szóval jöttek róla már pozitív „szakmai”visszajelzések, de egy nagyon is személyes impulzus kapcsán választottam végül ezt.
Van egy meglehetősen antiszociális ismerősöm, az a tipikus karakter, aki nem sok mindent appercipiál a világ működéséből, nem azért, mert ostoba, hanem mert önmagán kívül kevés dolgot tart megismerésre, megértésre érdemesnek (és azt hiszem ilyen nyomdafesték kompatibilisen ezt a jellemvonását még senki sem fogalmazta meg). Máig ismeretlen körülmények között mégis elolvasta ezt az írást, mely teljesítmény már önmagában nézve is teljesen abszurd, hát még, ami ezután jött… Felhívott: „Olvastam a faültetős írásod. Jó lett. Legközelebb elkísérnélek!”
Szóval lehet, és kell is ezeket a témákat szakmai oldalról, tudományosan, vagy nagyon patetikusan is megközelíteni. De én most máshogy szeretném.
Dabasi önkéntes faültetés projekt 2.0
Ok, felébredek!- hoztam meg a végső elhatározást fél óra vergődés után. Jó ez a falültetés cucc, de valahogy a szombat reggeli szundi is olyan édes volt. Kelletlenül realizálom, hogy elaludtam a tervekhez képest, ezért alternatív megoldás merül fel a „feküdjünk vissza” témában. De nem, hős vagyok, igen megcsinálom, készülődés in-dul: öltözés, hátizsák, pokróc, víz, tejóéghogyállahajam-nemérdekel, vödör, ásó, csákány, start.
Hasonlóan indulhatott a többieknek is. A megbeszélt időpontra négyen érünk a megbeszélt helyre. Csík szemekkel, de kérdően nézünk, merre lehet a többi húsz. A kérdés nem olyan költői, nyilván mindenki alszik még. Csak mi vagyunk ilyen elvetemültek, hogy szombaton reggel, játszó ruhában, mindenféle eszközökkel felszerelkezve, ácsorgunk a hideg szélben. Annyira reggel van, még csak pálinkát se kér senki. Jövőre kezdjük később!
Még négyen csatlakoznak: náthásan, fülgyulladással. Ők is eléggé elhivatottak a témában.
Befut Máté is, aki a kijelölt szakács a nap folyamán. Abszolút felkészült: bogrács, állvány, széltől védő farost lemez, bor, nyitó, tányérok, szalvéta. Csak a hús maradt a hűtőben, ami a pörkölt esetében ugye… na még egy kör.
Miután senki többet harmadszor, elindulunk a buszmegállóba, ahol mindnyájunk számára ismeretlen Pestről érkező további elvetemült faültetőket szedünk fel. Az ismerősük ismerőse küldött nekik egy meghívót, és gondolták csatlakoznak. Eljöttek egy teljesen ismeretlen helyre, ismeretlen közegbe, ismeretlen társaságba, mert úgy érezték, hogy ezen a szombaton ez lesz a leghasznosabb dolog, amit csinálni tudnak. Welcome!
Útközben megállunk a cukinál a felajánlott hatalmas kosár pogácsáért. „Ezt szeretem Dabasban, kitalálnak valami jó dolgot, és a vállalkozó melléjük áll, és adja, amit ő hozzá tud tenni.”- mondja a szintén nem itt élő lány a hátsó ülésről.
A barátaimat pár hete az alábbi e-maillel hívtam meg:
„Olyan egészen vidéki program lesz ez (a szó jó és rossz értelmében egyaránt). Nem egy bonyolult forgatókönyvvel: reggel kimegyünk egy kultikus helyre, Sáriba a "csati" partra. Különös ismertetője egy "sári kékre” festett zsilip. Ettől a zsiliptől eltekintve a területnek vannak egészen szépnek is értelmezhető, "táj jellegű" részei. Játszó szerkót viselünk, ásunk gödröket, öntünk bele vizet - amit műanyag vödrökben hurcibálunk a gödörhöz, beletesszük a facsemetét, visszalapátoljuk a földet. És ezt eljátsszuk annyiszor, ahány facsemete van. Állítólag ezek után valami főzőcske veszi majd kezdetét, amivel kapcsolatban garanciát nem tudok vállalni, illetve "hangulatos, fűben ülős, baráti beszélgetésre" invitált még minket a szervező fiúka.”
Jövőbe látó képességnek nem mondanám, de pontosan így alakultak a dolgok.
Végül mindenki megérkezett, akire számítottunk és valóban beindult a munka. A nap is kisütött, a szél is alább hagyott, a vödrök cipelése közben ki is melegedtünk, fel is ébredtünk, pálinkát is ittunk. Kölcsön kaptunk egy földfúró szerszámot, ezért a csákányozástól megmenekültünk, de ásni persze így is kellett.
„A törpök élete” tehát nem csak játék és mese. Az önkéntesség nem csak egy rózsaszín buborék, ugyanakkor igenis tündérmese.
Tudom, egyre gyanúsabb a kifejezés, hogy „egy csapat lelkes fiatal”… De akkor is így van, hogy egy csapat lelkes fiatal, politikától és vezérhangyáktól függetlenül szeret egy várost, kötődik hozzá. Környezettudatosan élnek. Fontos számukra, hogy néha megálljanak és a saját eszközeikkel kiabáljanak a világba, a világra: „hé, valahogy máshogy kell, figyelj oda!”. Persze mindenkinek más-más egyéni motivációja is biztosan volt, de alapvetően jó tenni. Pénzt, munkát, időt áldozni valami jó célért önzetlenül, eltölteni egy napot ezekről a dolgokról hasonlóan gondolkodó, de egyébként teljesen különböző emberekkel, odamosolyogni a facsemetére: „nőj nagyra, és köszi a levegőt”, este tükörbe nézni és megállapítani, hogy ma csináltunk valami igazán hasznosat, na ez jó érzés.
Egyszer próbáld ki Te is! Jövőre tarts velünk!
Kép1: Fikció Fényképműhely
