Szolgáltatás. Már a szó maga annyira tükrözi, hogy hogyan lehet jól csinálni: alázattal. Eléggé rá vagyok állva a témára minden fronton, legyen az a fodrásztól az autószerelőig, egy butik vagy éppen orvosi ellátás. A vendéglátóhelyek pedig szinte mindig dobogósak a „hogyan ne szolgáltassunk” gyűjteményemben.

Megismertünk egy új kedvencet, ahol nagyon igényes, füstmentes közegben, lehet jókat inni-enni. Már-már majdnem elkönyveltük a piros pontot nekik, mikor megismertük az új pincérfiút is. Egészen jóképű – még a pultból. Volt időnk élvezni az esztétikai gyönyört, ugyanis fél óra várakozás után sikerült csak kitolnia magát az asztalunkhoz, mindezt úgy, hogy a koradélutáni órára való tekintettel rajtunk kívül senki- konkrétan senki - nem tartózkodott a helyen. Bocsánatos bűn volt ez, jó társaságban repült az idő. Étlap, mit iszunk, „hozom”. Ismét kaptunk fél óra gondolkodási időt a mit eszünk témára. Ekkor már olyan szomjas voltam, hogy elkezdtem terveket szövögetni a pultba való kommandózásomról. Majd kiért a vizünk.

-         Tudnál picit segíteni? Allergiás vagyok a mazsolára viszont annyira jó lenne egy somlói galuska. Hogyan készítitek? Van benne?

-         Honnan tudjam? – hangzik a válasz elég határozottan és roppant flegmán.

Azt gondoltuk viccel, még mi próbáltuk oldani a feszültséget.

-         Igaz, miért is kellene tudnod?! Viszont megtennéd, hogy kideríted nekem? – fülig érő mosolygás.

-         Nem. Rendeld meg, ha azt akarsz, majd kipiszkálod.

Türelmem eddig tartott, itt elég látványosan szakadt el.

-         Nem köszi, nem akarok azt! A számlát akarom, most azonnal.

Nem, nem akartam kísérleti jelleggel somlói galuskát enni, azzal a mottóval, hogy vajon megfulladok-e ma vagy túlélem holnapig. És nem, nem akartam egy ilyen tuskóval tovább agonizálni, míg hátha eszébe jut, hogy neki akkor lesz fizetése, ha minél több fizető vendéget épkézláb módon kiszolgál. Igenis tanulja meg, mit jelent a szó: szolgáltatás.

Pár hónap elteltével az adott helyre szerveződött egy szülinapi buli. Nem volt választásom, menni kellett és az ünnepelt iránti szeretetem, a találkozó miatti lelkesedésem feledtette is a korábbi eseményeket. Egészen, míg oda nem értünk. Persze előre foglaltunk asztalt húsz személyre. Már majdnem előkészültek ránk, csak pont mégse. Az asztalok eredeti állapotukban négy főre rendezve álltak. Megjelent A Pincérfiú.

-         Szia, mi foglaltunk 20 főre asztalt, összetoljuk őket?

-         Nem kéne. Nem jó így négyesével?

-         Hát mit gondolsz? Eljöttünk, hogy egyszerre húszan egy helyen legyünk, együtt tudjunk ünnepelni. Szerinted úgy képzeltük, hogy négyesével külön asztaloknál leszünk majd?

-         Nem gondolkodtam ezen.

-         Akkor most elárulom: nem úgy képzeltük. Összetolhatjuk, az asztalokat vagy nem tartotok igényt egy húszfős társaság fogyasztására?

Persze „átgondolta” a dolgokat, és összetoltuk az asztalokat. Az este remek volt, a kaja finom, a koktélok zseniálisak, a zene kellemes, a füsttelenítő rendszer hibátlan. Nem akartam ezt a helyet elveszíteni.

Viszont bosszantó volt, hogy A pincérfiúval gyakorlatilag egész este kénytelen voltam állóháborús frontot fenntartani. Nyilván minden egyes bunkóságára volt egy-egy csípősebb megjegyzésem. Kicsit féltem is, hogy ha így folytatom, belepisilnek a levesembe.   Megszületett a döntés, trenírozni fogom. Tudtam kemény fába, de jobb mintha mérgemben a fejébe vágtam volna a fejszét. Fegyvertáram a kedvesség, tolerancia, empátia, odafigyelés, és a mosolygás lesz. Küldetésem ettől kezdve komolyan vettem, több volt, mint kihívás.

A következő héten forró csokizni ültünk be hozzájuk. Tejszín nélkül szeretném. Köszi. Természetesen hatalmas adag tejszínhabbal kaptam. Hős voltam, nem küldtem vissza, nem tettem semmi megjegyzést, nem kapartam ki a kistányérra. Nyeltem.

Kicsit később – borzasztó bájosan- szóba elegyedtem a fiúval.

-         Köszönöm, igazán finom volt ma minden.

-         Egészségetekre.

-         Az olyan kellemetlen tud lenni, ha van valami, amit nem szeretsz, de mégis valahogy belekeveredik a kajádba… - próbáltam óvatosan rávezetni.

-         Fú ne is mondd, én például a gombát nem szeretem, és ez a hülye szakács meg, mindig direkt kitolásból elrejti a pizza krémben.

-         Nahát…

Még picit beszélgettünk erről, aztán fizettem. Induláskor mosolyogva a fülébe súgtam, hogy nem szeretem a tejszínt.

Egy másik alkalommal a szomszédos asztalnál ismerős házaspár ült, távozásuk után A fiú kicsit ijedten realizálta, hogy ottfelejtettek egy kendőt. Kikerestem a hölgy számát, felírtam egy szalvétára és odaadtam A fiúnak.

-         Hívd fel, vissza fog jönni érte, és értékelni fogja, hogy szóltál neki.

Így is lett, a hölgy igazán örült, méltatta a fiatalember figyelmességét, és még hozzátette, hogy máskor is jönnek. A srác a végén megköszönte a segítségem. Ekkor már kezdtem bízni benne, hogy nem köpdösi tele a kajáim.

Az év végi céges záró vacsit is hozzájuk szerveztem. Teltház volt. A srác nagyon ingerült. Kikértük az italokat, majd a mosdóba menet elkaptam.

-         Ma baj van?

-         Lebetegedett a másik pincér, egyedül vagyok két napja, hatalmas a forgalom és a konyhán sincs elég ember.

-         Mivel tudok segíteni? Ha egyfélét rendelünk az könnyebbség?

-         Igen az, de ne viccelj már. Nyilván nem kérhetek ilyet tőled.

-         Nyilván nem.

Persze elintéztem, hogy mindenki ugyanazt kívánta meg, hogy közben sokat igyunk, és igyekeztem, hogy jó legyen a hangulat, ne tűnjön fel, hogy sokat kell várni. Ebből is egy jó este kerekedett. Oké, hogy én tettem bele egy kis extra energiát, de ez nem volt probléma, és ugye a fejlesztés projektem még nem ért célt.

Majd fél év telt már el az első találkozásunk óta, mikor egy hó esős szürke napon rendeltem ebédet telefonon. A számom már el volt mentve náluk.

-         Szia Drága! Mi újság? – kezdte nagyon közvetlenül. Majdnem leestem a székről. Hogy az én világbunkó pincérem tudja a nevem, drágának szólít, és hallom a hangján, hogy mosolyog, míg beszélünk. Valóban örül nekem. Alig térek magamhoz.

-         Szia, ebédet szeretnék - és már mondom is, hogy mire gondoltam.

-         Nem jössz be inkább? Mire ideérsz, elkészül.

-         Nem, nem sajnos. El vagyok „havazva” minden szinten, ki se látok a melóból. Ki tudjátok nekem hozni? Mondom a címet…

Közbevág, hogy persze és a dolgozód címén lesz húsz perc múlva.

Nevetek, hogy ilyen figyelmes: a cégnevet és a pontos címet is tudja.

17 perc múlva csöngetnek. Megjött az ebédem egy ajándék somlói galuskával. Rajta kicsi levél:

„ Mazsola nélkül csinálták, figyeltem. Nincs rajta hab sem. Jó munkát!”