Vannak fontos dolgok az életben, például, hogy milyen naptáram legyen az új évben. Tudom, tudom, hogy sokaknak ez annyira jelentőségteljes téma, mintha legalábbis az aktuális körömlakkom kiválasztásának szempontjait ismertetném–bár a közhiedelemmel ellentétben az sem egyszerű kérdéskör.

A naptár viszont végigkíséri az egész évet, folyton nálam van, mindig kiszolgál, ha írhatnékom van, kihelyezett memóriaegységként funkcionál, ezért évről-évre muszáj, hogy megtaláljam belőle a tökéleteset, ami sajnos nem kihívásmentes feladat.

Már az óév végén elkezdtem felmérni az aktuális kínálatot és ráleltem egy csodálatos példányra a neten: gyönyörű design képek a lapok szélén, finom nyomott minta minden oldalon, a mérete is kiváló, KELL. Aztán persze a nagy elvárásaim nagy csalódásába zuhanok. Nyilván csak azt felejtették el feltüntetni, hogy gagyi ragasztott-puha kötésű holmiról beszélünk, kedvem lenne visszaküldeni…

A dolog ennyiben nem maradhat: majd a dolgozós naptáram kárpótol mindenért.

A kolléganőnek borzolom az egyébként tükörsima idegeit: nagyjából háromnegyedórányi feszült koncentrációt követően egy sima pirosat választok. 8 szempontból 7-nek megfelel, csak sajnos nem olyan kimondottan szép, mint az a másik ezüst, ami még versenyben volt.

Később szomorúan nyugtázom, hogy ezen döntésem során is a praktikum győzedelmeskedett az esztétikum felett. Ezt a nyugtázási folyamatot elég magas fokon tudom űzni, nem túl nyugodtan: még órákon át túráztatom magam, hogy most emiatt ez biztos egy ilyen profán év lesz, hogy megint csak a kötelesség és felelősség kötöz majd gúzsba, ahelyett hogy legalább naptár fronton utat engedtem volna a művészet magával ragadó energiáinak.

Próbálom előtérbe ráncigálni a megfelelési szempontokat (kevés sikerrel) és végül elkezdem belakni az új csodálatos piros szerzeményt és örülni, ha nem is a naptárnak, de legalább a ténynek, hogy hoztam egy döntést.

 Csak egy nap telt el, amikor pironkodva megjelent egy kedves ismerős, a megkésett karácsonyi ajándékával. A fent említett procedúrából kihallható, hogy szerintem naptárat ajándékozni nagy bátorság, hiszen még magamnak sem vagyok képes a legmegfelelőbbet kiválasztani, de legalább már tudom, hogy ilyen „bátor” ismerőseim vannak.

 Szóval kaptam egy naplót: idén ez már a harmadik, hátha ez sok írnivalót prognosztizál.

Döntésképtelenségemet ünnepelendő: a világmindenség összes naplója közül konkrétan ez a példány volt az a kis ezüst, amit a boltban hagytam végül.

Utánam jött!

Próbálok a sorok között olvasni: úgy tűnik, sok tiszta lappal indul az év, a sors is írja majd, nem csak mi és teli lesz művészettel, fénnyel, szárnyaló energiákkal!  Szerintem írjátok is be a naptáratokba, nehogy elmulasszuk színesre festeni!