Kata színházban ül a barátaival. Művelődik, nem másért csak magáért, mert ehhez van kedve, és mert szenvedélyesen szereti a színházat. Bár az idejét sem tudja, mikor látott darabot utoljára így just for fun, nem pedig valami roppant fontos biznisz partner szórakoztatására. A jegyet ajándékba kapta: Top Dogs. „A Nagy Kutyák” – azok a top managerek, akik életüket és vérüket, csak a biznisz as usual.

Már nálunk is, mint az angolszász kultúrában már mióta világ a világ a termék és szolgáltatás prérifarkasai. A legfrissebb szervezetfejlesztési tervekkel, koncepciókkal felvértezve, magasan kvalifikált, öntudatos, cél és feladatorientált, fiatalközép korosztályú, értelmiségi-mentáliskurvák, akik eladják a lelküket a multikulti „vállalatnak”, így az élet annyira nem fér már bele a keretbe, család és barátok nincsenek, helyette a karrier szó csupa nagybetűvel a lelkükbe tetoválva. Aztán egy projekt végén vagy épp a közepén a vállalat egy frissebbre, csillogóbbra cseréli őket és mehetnek a levesbe az elcseszett nagy lojalitásukkal.

Kata ma színházban ül a barátaival, mert már van rá ideje. A múlt héten még nem ért volna rá, mert a múlt héten még projektzáró határidő volt és akkor kell igazán csak hajtani.

A nagy melókban Gábor a partnere, a főnök. Kata tiszteli őt, mert okosnak, problémamegoldónak, nyitott személyiségnek gondolja, de a leginkább azért, mert önmaga lehet mellette, mert bármikor őszintén elmondhatja a véleményét minden munka- és élethelyzetről.

Gábor pedig a nők nyelvét mindennél jobban érti: olyannak tudja mutatni magát, amilyennek aktuális partnere látni szeretné. Kata finomnak, érzékenynek, de mégis nagyon határozottnak, törődékenynek, tájékozottnak kívánta megismerni Őt, így hát Gábor finomnak, érzékenynek, de mégis nagyon határozottnak, törődékenynek, tájékozottnak mutatta magát.

Viszont egy ilyen masszív álarc viselése még a legnagyobbak számára is megterhelő, és a cégvezetői stresszfaktor mellett Gábornak sem ment mindig makulátlanul. Amikor Kata előtt meg-megjelentek az álarc repedései minden erejével azon volt, hogy betekintést nyerhessen a valódi Gáborra. Elkezdett határokat feszegetni, amiből nagy meccsek kerekedtek, lelki vérfürdők színterévé vált ilyenkor az iroda.

Gábor minden áron titkolni akarta az igazi énjét, míg Kata minden áron ismerni akarta azt. Ellentétes érdekeik nagyszerű személyiségük teljes erejével feszült ilyenkor egymásnak. Minden fegyvernem használata engedélyezett volt egy-egy ütközet során. Rendre földre taszították egymást, és rendre vesztes-vesztes harcot vívtak. Hasonló adottságaik rabláncán kínlódva téptek egymás elevenjébe. Vesztes mérkőzéseik után sebeikre gyógyírt keresve kapkodtak az új levegőért, új harcmodorért, új hétfőért.

A hétfők pedig el is érkeztek: mosolyogva, élére vasalva, új kihívásokkal, nagy szeretetben, teljes harmóniában, a bárdokat eltemetve, a világot kinevetve – egymásra hangolva őket. Közös céljaik elérése során, amikor összesített erejüket az éppen aktuális leküzdendő feladatba pumpálták – verhetetlen párost alkottak. Minden ellentétes érdeket és érdekcsoportot rövid úton tettek harcképtelenné. A nagy kutyáknak semmi sem jelent akadályt, csak a célt kellett kitűzni, és a kimeríthetetlen közös eszköztárukkal szemben nem létezett bevehetetlen várfal. Ismertek minden kis és nagy kaput és - mindkettejük erősségeit nagyon tudatosan használva- nem féltek átjárni rajtuk. De amikor a külső harctér lecsendesült a diadalittasság helyett fegyvereiket valahogy újra és újra egymás ellen élesítették.

Párharcaik persze parttalanok voltak. Amikor belekezdtek már pontosan tudták: senki nem fogja megadni magát, a végsőkig fognak küzdeni, és azt is tudták, egyikőjük sincsen akkora erőfölényben, hogy felülemelkedjen a másikon: mindketten vesztesek lesznek a harcban.  Elestek, de mindig méltósággal, elismerve a másik nagyságát és talán pont ezektől a személyes veszteségektől volt ugyanakkor annyira mámorítóan édes a közös győzelmeik illata.

Újra hétfő volt, és újra partnerként, egymás mellett küzdöttek. Katának csütörtökig nyolc nagy projektet kellett lezárnia. Lehetetlennek tűnt, hát vállalta. Gábor most csak csere játékos volt, de egész héten aggódva figyelte kedvenc kollegináját, csak a partvonalról drukkolhatott neki, de tudta, hogy ha Kata végkimerültség miatt kidől a feladatból, ő fog beállni a helyére. Kata nem dőlt ki, végigcsinálta, igaz a végkimerültség elérkezett az átdolgozott éjszakák és nappalok jótékony hatására, de pénteken elégedetten léphette át az irodája ajtaját. Rögvest utána Gábor is átlépte. Dicsérni akart, és önfeledten örülni a sikernek, de ez a két fogalom nem szerepelt az eszköztárában. Nagyon sután közelítette meg a fáradtságtól elcsigázott nőt. A beszélgetés során egyikük sem találta a helyét, nem az ő szerepük volt ez a fajta gyöngédség, ezért a kezdeti intimitás helyett ösztönösen a szokásos, jól bevált harctérre váltottak.

Téma a motiváció. A nő flegma és biztos a teljesítményében, a férfi zsebében ettől a fölényességtől kinyílik a bicska. Máris a szokásos játszmahelyzetben találják magukat, legalább ismerős a terep: harc.

Gábor tudja, hogy Kata által most abszolvált mindegyik projekt kapcsán tiszta nyereséget könyvelhet el a cégnek, azt is tudja, hogy ebből százalékos arányban jutalék illeti meg a nőt, és azt is tudja, hogy esze ágában sincs a bevételen osztozni. Tudja, hogy a motiváció témában éppen zajló vitájuk megint parttalan lesz, és tudja, hogy most igazán győzni akar, most igazán van tétje a harcnak. Az utolsó játszma legvégére értünk, elsütheti a főnöki szerepből adódó adu ászt.

„Kata, nem tudok veled együtt dolgozni tovább. Nem bírom ezt az állóháborút, ami kettőnk között zajlik. Holnaptól ne gyere be.” – de talán ezt nem is Gábor mondta, inkább a pénz beszélt ilyen tisztán a férfi hangján.

Kata színházban ül a barátaival. Művelődik, van még mit tanulnia, nem másért csak magáért. Top Dogs – tessék vigyázni, magasról nagyot lehet zuhanni.